![](uploads/images/design/leftcol-separator.jpg)
Folytatódik a kerület takarékos gazdálkodása
Napirend előtt
dr. Lélfay Koppány
képviselő a Kós Károly téri Kispesti Ifjúsági Prevenciós Iroda más helyszínre való áthelyezésének lehetőségéről
kérdezte a polgármestert. Lakossági levélre hivatkozva jelezte, hogy a wekerleiek féltik gyermekeiket és a környék közbiztonságát az iroda működésétől. Érdeklődött, lehetőség van-e a helyiség más célú hasznosítására.
Steinerné dr. Török Katalin
válaszában hangsúlyozta: az önkormányzat nem ártani, hanem segíteni akar az iroda létrehozásával, ahol szakemberek foglalkoznak azokkal a gyerekekkel, akikkel a szüleik nem tudnak. Kijelentette, negatív eseményről semmiféle értesítést nem kapott az önkormányzat.
Dr. Balogh Pál
a körzet képviselője hozzátette: megvizsgálták orvosi rendelő kialakításának a lehetőségét az iroda helyén, ám a helyiség méreténél fogva nem alkalmas erre a célra.
Első napirendi pontként az önkormányzat 2004. évi költségvetési előirányzatainak I. féléves teljesítéséről szóló beszámolót vitatták meg a képviselők.
Timár Béla
úgy vélte, a kerület "túlnyújtózkodott azon, ameddig a takarója ér", többet költött, mint amire fedezete van. A hiány mérséklése érdekében további takarékosságot javasolt.
Dr. Fried Miklós
a hivatali költségek csökkentésére hívta fel a figyelmet, mert "látja a pazarlás jeleit". Szerinte az önkormányzat felélte vagyonát, ezért tovább nőhet a működési hiány. Dr. Balogh Pál hangsúlyozta: takarékos
gazdálkodás folyt, "pazarlásról nem beszélhetünk", de a takarékosságot folytatni kell.
Szántó László
a takarékosság jeleként értékelte a folyamatos pályázati részvételt és ezek sikerét is.
Vinczek György
alpolgármester elmondta: bár bizonyos fejlesztések nem a tervek szerint teljesültek, amelyek megvalósultak - iskolai, intézményi rekonstrukciók, lakás és játszótér felújítások, járdaépítések - szép eredményt hoztak, fontos eredmények a kispestiek számára. "Azt hiszem nem teljesítettük rosszul a feladatokat" - értékelte az I. félévet az alpolgármester. A testület végül elfogadta a beszámolót és módosította korábbi költségvetési rendeletét.
Módosították az önkormányzati képviselők munkáját szabályozó SZMSZ-t is.
Gajda Péter
alpolgármester a változtatással kapcsolatban
hangsúlyozta: az előterjesztés célja a képviselő-testületi munka hatékonyságának növelése. Hozzátette, a módosítások gyorsabb és precízebb munkát tesznek lehetővé. Az anyagot megvitatta a testületből alakult munkacsoport, amely végül konszenzuson alapuló előterjesztés benyújtását támogatta. Timár Béla felszólalásában elmondta: nemcsak jól, hanem tisztességesen is előkészített előterjesztés került a testület elé, amely az önkormányzatiság jegyében fogant, azt a célt szolgálva, amiért született. Dr. Fried Miklós és
Gombi Attila
képviselők hozzászólásukban a képviselői jogosítványok szűkülését emelték ki.
Dr. Istvánfi Sándor
jegyző összegzésében elhangzott: az első önkormányzati
munkát szabályozó SZMSZ 1991-ben született, melyet általában ciklusonként 15-20 alkalommal módosítottak. Példaként említette, korábban, 12 évig a napirendek tárgyalása előtt csupán a két ülés közötti tájékoztatót tárgyalták meg. Jelenleg a képviselőknek - megszabott időkeretben - a napirend előtt lehetőségük van kérdéseik feltevésére, melyre vagy azonnal, vagy írásban kaphatnak választ.
Megváltozott a kerületi állattartás rendjét szabályozó rendelet is. A módosítást a fővárosi közigazgatási hivatal felülvizsgálati igénye és az uniós jogharmonizáció tette szükségessé.
Nem támogatták a képviselők a főváros 2004. évi módosított forrásmegosztását. A változtatást egy fővárosi adminisztrációs hiba indokolta, amely miatt újra kellett számolni az adatokat. Az eredmény Kispest számára kedvezőtlen lenne.
Úgy döntött a testület, hogy a kerületi költségek visszatérítése nélkül megépített kispesti szennyvíz-csatornavagyon a XIX. kerület tulajdonában maradjon.
Az önkormányzat idén is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. A felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánók és a már felsőoktatásban tanulók 2004. október 22-ig nyújthatják be pályázataikat. Az ösztöndíj a hátrányos helyzetű diákoknak nyújt rendszeres anyagi segítséget.
A testület 900 ezer forintos önrészt biztosított a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium "Zöld Forrás" pályázatára. A pályázat célja, a közterületeken
elhagyott hulladék begyűjtése és megfelelő kezelése.
A Polgármesteri Hivatal Lakásügyi Csoportjához került a "Lakásért életjáradék, lakás előtakarékosságért" rendszer kezelői tevékenysége 2004. szeptember 15-i hatállyal. Ezt korábban - 2001. júniusa óta - az Omega Kht. végezte.
Döntött a testület arról, hogy konzorciumi tagként támogatja a Kispesti Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Eu-s pályázaton való részvételét. Kedvező elbírálás esetén lehetőség nyílik az infrastruktúra fejlesztésére, oktatóterem kialakítására a Családsegítőben.
A képviselők érvénytelennek nyilvánították az
önkormányzat tulajdonában álló esztergomi ingatlanra kiírt pályázatot, értékesítését későbbre napolták. Meghosszabbították a Heim Pál Gyermekkórházzal kötött ételallergiás ételszállítási megállapodás határidejét.
Szujkó Szilvia
, a Közművelődési és Oktatásügyi Bizottság elnöke elmondta: Kispesten nyolc diákot érint a szolgáltatás.
Elfogadták az Omega Kht. 2004. I. félévi tevékenységéről és gazdálkodásáról, a 2003/2004. tanév diákolimpiai és egyéb diáksport rendezvényeiről, a Kispesti Egészségügyi Gép-műszer Alapítvány 2003. évi tevékenységéről, valamint a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány 2003. évi munkájáról szóló beszámolót.
A testület Szűcsné Juhász Csillát bízta meg az Árnyas Óvoda vezetésével. A megbízás határozott időre, 2009. július 31-ig szól.
Korábban:
A nyáron utoljára üléseztek a képviselők
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |