![](uploads/images/design/leftcol-separator.jpg)
Nehezen, de megszületett az idei költségvetés
Első napirendi pontként a 2005. évi költségvetésről szóló rendeletet tárgyalták meg a képviselők. A testület az önkormányzat idei bevételi főösszegét mintegy 10,3 milliárd forintban, kiadási főösszegét közel 12,3 milliárd forintban határozta meg. A háromórásra nyúlt vita
kezdetén
Steinerné dr. Török Katalin
polgármester hangsúlyozta, hogy a korábban elfogadott költségvetési koncepció meghatározta, milyen keretek között legyen a működési hiány, ezért már a tervezéskor racionalitásra és takarékosságra kérte az intézményeket. Ellenzéki oldalról több kritika is megfogalmazódott. A PKKW-s
Timár Béla
arra volt kíváncsi, hogyan gazdálkodja ki a kerület a hiányt. A Fidesz-MPSz részéről
Dr. Fried Miklós
"fűnyíró-elvű" takarékoskodásról beszélt,
Gombi Attila
pedig a kétmilliárd forintnyi hitelt sokallta. Velük ellentétben a szocialista
Fekete László
megfontoltnak nevezte a költségvetést, amely
takarékosságra ösztönöz, kielégíti a kispesti igényeket, és hozzájárul a kerület fejlesztéséhez.
Az elfogadott rendelet értelmében a 6 százalékos - 590 milliós - működési hiány finanszírozása hatékony gazdálkodással és munkaszervezéssel, pénzmaradványból, valamint többletbevételből, ennek hiányában hitelből történik, illetve a kerület pályázatokat nyújt be kiegészítő támogatások elnyerésére. A fejlesztéseket az önkormányzat elsősorban pályázati forrásokból tervezi megvalósítani, a hiányzó összeget fejlesztési célhitellel egészítené ki. A kerület érdekeit szolgáló fejlesztések között út- és
járdaépítések, oktatási, nevelési, közművelődési és szociális intézmények, valamint játszóterek felújítása, illetve sportcsarnok építése is szerepel.
Módosult a kerületi polgárok szociális ellátásáról szóló rendelet. Az óvodák és iskolák, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat mellett márciustól a bölcsődék étkezési térítési díjai is változtak. Az emelkedést a nyersanyagköltségek emelkedése indokolta.
A testület módosította az önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatáról és ezek rendjéről szóló rendeletet. A közterület-használati díjtáblázatból törölték a közlekedésben részt
nem vevő reklámhordozó céllal elhelyezett járművekre vonatkozó részt, mivel ilyenek egyáltalán nem tárolhatók Kispest közterületein.
A képviselők felhatalmazták a polgármestert a Kö-Ki fejlesztéssel kapcsolatos hatoldalú megállapodás aláírására. A korábbi ötoldalú megállapodás ezzel egy, a beruházást menedzselő projektcéggel bővült.
Módosították a képviselők az OMEGA Kht. Alapító Okiratát, amelybe bekerült az előző testületi ülésen megválasztott új ügyvezető,
Samu István
neve. A Kht. új tagi képviselője Fekete László önkormányzati képviselő lett. A testület új kurátort választott az U19, a Kispesti Gyermek és Utánpótlás Sportért Közalapítvány egyik
lemondott kuratóriumi tagjának helyére is. A képviselők elfogadták 2005. március-2006. február közötti időszakra vonatkozó saját munkatervüket.
A testület egyetértett azzal, hogy dr. Török Irma háziorvos a Csengő utcai rendelő mellett a Nagysándor utca 72. alatt is folytathassa területi ellátású háziorvosi tevékenységét önkormányzati források bevonása nélkül. Nagy Péter , a Művelődési, Egészségügyi és Sport Iroda vezetője elmondta: a doktornő a betegek érdekében már így tartja rendelését, ám az Országos Egészségbiztosítási Pénztár arra kérte a testületet, hogy hagyja jóvá a meglévő állapotot.
Korábban:
Emelkednek a lakástámogatások
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |