![](uploads/images/design/leftcol-separator.jpg)
Káptalanfüreden táboroznak a jól tanuló roma diákok
Nyolc kerületi általános iskolából, 16 fiatal nyaralását szervezete meg idén a Cigány Kisebbségi Önkormányzat: Csonka Gábor elnök vezetésével a 10-14 éves gyerekek június 19-től kezdődően kilenc napig térítésmentesen üdülhetnek az önkormányzat káptalanfüredi táborában. A programban a sok-sok fürdés mellett kézműves foglalkozások és játékok is szerepelnek.
Hétfőn egészségügyi napot rendeztek, amelyen a kispesti Vöröskereszt munkatársai vetélkedő keretében tartottak felvilágosítást és tanácsadást a gyerekeknek. A programot
Gajda Péter
és
Vinczek György
alpolgármesterek is megtekintették. Vinczek Györgytől megtudtuk: az idei évre tervezett felújítási munkákkal – a faházak külső festésével és az épületek belső burkolásával – a VAMÜSZ elkészült, minden adott, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a szerdán véget érő táborozáson.
A roma gyerekek után a jövő héttől külföldi vendégeket fogad majd a tábor. A Testvérvárosi program keretében pénteken érkeznek Kispestre a bolgár, horvát és szerb gyerekek, akik négynapos kerületi és fővárosi tartózkodást követően utaznak majd nyaralni a Balaton partjára.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |