![](uploads/images/design/leftcol-separator.jpg)
Eladó lesz a Kö-Ki melletti ingatlan - Sportcsarnok épülhet a területen
Az önkormányzat nyílt pályázaton értékesíti a Kö-Ki melletti mostanra mintegy nyolcezer négyzetméteresre nőtt területet, amelyet még 2004-ben sportcsarnok építésére jelölt ki. Az ingatlan hasznosítására tavaly már kiírtak egy pályázatot, ám eredménytelen volt. Azóta rendeződtek a tulajdonviszonyok, előrelépés történt a telekalakítások terén is, ezért az önkormányzat az újbóli pályáztatás mellett döntött. Az anyagról szóló polgármesteri előterjesztés is utalt rá: előzetes befektetői érdeklődés alapján valósnak látszik, hogy a Vak Bottyán utca – Szabó Ervin utca – Bethlen utca és a közpark által határolt területen magántőkéből sportcsarnok épüljön. A nagyobb telken 500-1000 ember befogadására képes sportlétesítmény és a befektetés megtérülési idejét gyorsító szolgáltatási funkciójú (például szálloda) épület is állhat. Az ülést vezető Gajda Péter alpolgármester az előterjesztéssel kapcsolatban elmondta: a kerület számára fontos sportlétesítményről van szó, ezért az ellenzék számos javaslata is bekerült a pályázati kiírásba. „A szocialista-szabaddemokrata kerületvezetés azért vállalta egy zárt közösségi tér-sportcentrum felállítását a kerületben, mert korábban már kiderült, hogy igény van rá. Szeretnénk teljesíteni a vállalást, és még ebben a ciklusban elindítani a beruházást” – tette hozzá.
Döntöttek a képviselők: a Báthory utca 11. alatti társasház három éves futamidőre 450 ezer forint visszatérítendő kamatmentes támogatást kap életveszélyessé vált kéményeinek felújításához.
Arról is határozott a testület, hogy az önkormányzat megvásárolja a Bolyai és a Berzsenyi iskolákban lévő büféket. A felépítményeik hasznosítási feladataival a VAMÜSZ-t bízták meg a képviselők, egyben javasolták, hogy az intézmények egyezzenek bele a büfé működtetésébe.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |